2013. augusztus 26., hétfő

#5. rész : Park

Október volt, szerintem a legszebb hónap. A levelek elsárgulnak, majd lehullnak a fákról....
  Jobbra vettem az irányt. Pár perce sétálhattam, mikor egy parkot vettem észre, amely üres volt. Bementem, fülemből kiszedtem a fülhallgatót, hallgattam a süvítő szelet, és a madarak csicsergését. Itt-ott még látni lehetett egy-két fecskét, amelyek most indulnak el melegebb vidékre. Az utat már beborították a sárga, vörös és barna színekben pompázó falevelek. Az út két oldalát dió-.platán- és gesztenyefák szegélyezték. Lassan ketté vállt az út, jobbra ugyanúgy egy kereszteződéshez vezetett, míg balra egy tavacskához, melynek nagy részét már benőtték a nádak. A tő mellett egyetlen pad állt, melyet már belepte a moha.
  Hirtelen egy sikolyt hallottam a hátam mögül, ijedten megfordultam, de senkit nem láttam ott. Úgy éreztem, ideje elhagyni ezt a gyönyörű, de egyben hátborzongató helyet. Miközben sétáltam ki, a lemenő Nap sugarai világítottak át a még fákon lévő leveleken Zsebemből elővettem a telefonom, hogy megnézzem, mennyi is az idő, fél hat múlott. Nagyon elszaladt az idő.
  Megszaporáztam lépteimet, így hamar hazaértem. Levettem a cipőmet, és bementem az étkezőbe. Apa az asztalnál ült a laptopja és egy bögre kávé társaságában. Köszöntem neki, majd bementem a konyhába, azzal a céllal, hogy kérdezek valamit Lilitől, ám ő nem volt ott, így visszasétáltam az étkezőbe.
-Apa, Lili hazament már? - tettem fel a kérdésem.
-Igen. Holnap regel jön. Miért?
-Csak kérdezni akartam tőle valamit.
Mikor ezt mondtam, már a lépcső felénél voltam. Berontottam Franco szobájába, és ráugrottam az ágyon fekvő bátyámra, aki fájdalmasan felnyögött, majd csikizni kezdett. Én pedig alatta visítoztam.
-Neeeee, Franco! Ígérem, jó  leszek - mondtam ki nagy nehezen, nevetéstől fuldokolva. Erre abbahagyta, és megszólalt.
-Nem szép dolog ám csak úgy rátörni a szép, okos, ügyes, aranyos, kedves és...
-...És legszerényebb bátyóra. Igaz?
Mind a ketten nevetésben törtünk ki, majd elnyúltunk az ágyon, én pedig körülnéztem a bátyám szobájában. A falak picit sötétebbek voltak, mint a fűzöld, ágya a jobb falnál volt, vele szemben a ruhásszekrények, amelyek barnák voltak. Az ablaknál pedig egy kanapé, előtte pedig egy dohányzóasztal állt. Míg az ülőalkalmatosság fekete, az asztal fehér volt. Az ajtó fölött egy óra lógott, amely negyed nyolcat mutatott.
-Nem nézünk meg egy filmet? - tettem fel a kérdést, mire Franco rám emelte zöldes szemét, majd bólintott.
-Mit nézzünk? - ült fel az ágyán.
-Válassz te.
Újra bólintott, majd kiment a szobából a DVD-s dobozért. Pár perc múlva visszatért a dobozzal, egy tál popcornnal és egy üveg colaval. Letette az ágyra a dolgokat, majd a dobozból kivett egy CD-t, odasétált a szekrények között lévő TV-hez, lehajolt, és betette a CD-t a lejátszóba. Pár perc múlva elindult a Másnaposok című film. Sokat nevettünk rajta, majd mikor vége lett, lepakoltuk a koszos tálakat, kellett utánpótlás a popcornból, majd Franco felment a szobájába, én pedig fürdeni. Apa már - valószínűleg - aludt, ugyanis nem volt az étkezőben.
  Lefürödtem, bementem a szobámba, ledőltem az ágyamba, pár percet még ébren voltam, majd elaludtam...



Hát sziasztok! Íme az új rész 1 hét után... (Uhhh...) Remélem tetszett, ha igen hagyj nyomot magad után (PIPÁK,KOMIK,FELIRATKOZÓK JÖHETNEK!!!) Köszi, Szia.! :) Xx, ß飣ä

1 megjegyzés:

  1. jó lett :) meglepi nálam: http://vanesszaelete.blogspot.hu/2013/08/5dijunk.html

    VálaszTörlés